Henney Árpád: Mi a Hungarizmus? - Befejezés

2020.08.10

Évekkel ezelőtt feltett kérdésre adjuk meg itt tömören a sokak által várt választ, íme, ez a Hungarizmus lényege.

Ezért küzdöttünk, ezért támadtak bennünket majdnem kizárólag azok, akik nemcsak nem ismerték a hungarizmust, de végzetes felületességgel habozás nélkül fogadták el a legkomiszabb és leghazugabb propagandát. Ezért halt vértanú halált emelt fővel és megingathatatlan hittel a Hungarizmus megalkotója, Szálasi Ferenc, aki a halálos ítélet előtt az utolsó szó jogán azt mondotta:

"Meg vagyok győződve arról, hogy a régi világ a maga elavult ideológiai rendszerével romokban hever s ezt egy új világ fogja felváltani. A magyar nemzet az új világot csak a Hungarizmusban tudja megtalálni."

A Nemzet életében minden generációnak megvan a maga történelmi fel adata, amit népe és nemzete érdekében elvégezni kötelessége. Ha egy generáció beteg s nem ismerte fel azokat a feladatokat, melyeknek elvégzése reá hárult volna, az el nem végzett feladatok megmaradnak és még nagyobb súllyal nehezednek a következő generációkra, esetleg olyan súllyal, hogy ezek összeroppannak alatta.
A mi feltétlen meggyőződésünk, hogy a mostani és a jövő magyar generációk történelmi feladatát képezi a Magyar Birodalomnak hungarista alapon való felépítése. Hisszük és hinni akarjuk, hogy a mostani szörnyű pusztulás után ezek a generációk felismerik történelmi feladatukat és minden erő feszítéssel el fogják végezni azt.
Erre szólítjuk fel minden magyar testvérünket, hungaristát és nem hungaristát egyaránt. Aki elfogultság nélkül olvasta el azt, hogy mi a Hungarizmus és önzetlenül akar dolgozni Hazánk felépítésén, bizonyára megfogja kezünket és együtt küzd velünk a hungarista Magyar Birodalomért. Akkor nem haltak hiába vértanúhalált legjobb magyar testvéreink!

Úgy legyen! KITARTÁS!

Henney Árpád
(1951 évi augusztus hó) 

Nyilaskeresztes szerv, Hungarista Mozgalom 2020-2023
Hely: Hold, Negyedik Birodalom
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el