Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc: Vádló Bitófák - KÉTFÉLE MÉRTÉK

A győztes nyugati és keleti szövetségesek, Franciaország, Nagybritannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1945 augusztus 8-án hozták nyilvánosságra az úgynevezett londoni egyezményt, a háborús bűnösök üldözéséről. Négy fő vádpontot emeltek a legyőzöttekkel és üldözendőkkel szemben:

1. Összeesküvés. (A nemzeti szocialista pártok tevékenységét már a kezdettől fogva "összeesküvésnek" minősítették, noha a Németországban megtartott utolsó demokratikus választáson Hitler Adolf 13,700.000 legálisnak elismert szavazattal került hatalomra. Magyarországon 1939-ben az első titkos és korrekt választáson a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom 1,100.000 szavazattal a parlament harmadik pártja lett.)
2. Bűntettek a béke ellen.
3. Háborús bűntettek.
4. Bűntettek az emberiesség ellen.

A fenti pontok alapján természetesen halálra kellett volna ítélni a Szovjetunió Nürnbergben jelen volt főbíráit, akikről már a tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a 12.000 katyini lengyel tiszt legyilkolásáért felelősek.
Magyar szempontból azonban minket csak az érdekel, hogy az összes "háborús főbűnösnek" bélyegzett magyarok közül egyetlen egy sem volt, akinek módjában lett volna bármiféle háborús bűnt elkövetni. Még a londoni egyezmény négy pontja értelmében sem!

Az összeesküvés nürnbergi fogalma Németországban is hazug és hamis volt. Magyarországon pedig senki sem esküdött össze a béke ellen. A liberális Bethlen Istvántól a hungaristákig mindenki a békés revíziót, a trianoni békeszerződés tárgyalások útján történő jóvátételét kívánta. Ha ebben a pontban akár egyetlen magyar "bűnös" lehetett volna, akkor Nürnbergben vagy Budapesten fel lehetett volna akasztani akár magát Rothermere lordot s az angol parlament legalább 100 tagját, akik 1930-tól kezdve meg nem szűnően követelték a trianoni béke revízióját.
A béke ellen lehetetlenség volt Magyarországon bűntetteket elkövetni, amit bizonyít az a tény is, hogy Horthy Miklóst, Magyarország 25 éven át volt államfőjét Nürnbergből sietve elbocsátották. A másik államfő, Szálasi Ferenc pedig azért nem követhetett el "bűntetteket" a béke ellen, mert a második világháború kitörésekor börtönben ült s mikor 1944 októberében hatalomra került, akkor már régen folyt a háború.

Következik aztán a legjellegzetesebb 3. pont, amely azt mondja: háborús bűntettek. Ma már túl hosszadalmas volna ismertetni az 1945 óta keletkezett jogtudományi irodalmat, amely e kérdés körül forog. Egyes jogászok véleménye szerint a nürnbergi értelmezés alapján a vádlottak padjára kellett volna ülnie Mr. Eisenhowernek, a partizánháború esetére kiadott parancsa miatt, sőt a nagy amerikai hadvezérnek, Mac Arthurnak is, aki Koreában jogos szigorral fojtotta el az amerikai boyok életét legjobban veszélyeztető partizánháborút, De Gaulle tábornoknak, akinek épurationja alatt 110.000 jó franciát öltek meg minden bírói ítélet nélkül. És nem utolsó sorban ott kellett volna ülnie Benes Eduardnak, a nagy demokratának és humanistának, akinek prágai bevonulásakor német egyetemi tanárok testéből gyújtottak eleven fáklyát, hogy utána 400.000 szudétanémetet mészároljanak le.
A partizánháború, amelyet alapjában tilt a nemzetközi jog, önként vonja maga után a legsúlyosabb megtorlást.
"önök - mondja az OSS magyar osztálya vezetője Bárdossy Lászlónak - megrendezték azt az Újvidéket, amely örök gyalázata marad a nemzetnek."

Újvidéket nem Bárdossy László rendezte meg, hanem Titó. Az újvidéki tisztogatás előtt a magyar honvédség helyzete - a partizán beszivárgás következtében - tarthatatlanná vált. Fényes nappal, nyílt utcán a háztetőkről és pincelyukakból lőttek a békésen sétálgató katonákra.
Az 1941 tavaszán újra megszállott magyar Bácskában - írja Málnási Ödön dr. Magyar Mártírok című könyvében Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökkel folytatott börtönbeszélgetés alapján - a titóista partizánok már annyira urai lettek a helyzetnek, hogy éjjel a magyar rendőrség és csendőrség teljesen tehetetlenné vált velük szemben. Ekkor Keresztes-Fischer belügyminiszter, hogy a rendcsinálásért a felelősséget magáról elhárítsa, Horthy kormányzónak előterjesztést tett vegyes katonai-rendőri-csendőri karhatalommal való rendcsinálásra. Horthy ekkor magához hivatta Szombathelyit aki egy személyben vezérkari főnök és főparancsnok volt és utasította, hogy azonnal adjon parancsot a területileg illetékes szegedi hadtestparancsnoknak, Feketehalmy-Czeidner altábornagynak karhatalom alakítására és az egész Bácska megtisztítására.

A partizánok Újvidékre szorultak össze, ahol a honvédségi alakulatok az egyik vidéki jegyzőnél megtalált partizán-névsor alapján valóban kiirtották a partizánokat, akik között volt magyar, zsidó, volksdeutsch és szerb vagy horvát. Házról-házra járva összeszedtek 1200 partizángyanús személyt s ezeket részben az utcán lövöldözték le, részben a Duna partján és a jégen csinált lékeken úsztatták le a halottakat. Mindez így igaz.
De mit mond erre az OSS magyar osztálya főnökének például a formailag felelős Feketehalmy-Czeidner:
"Maga a legnagyobb gyalázatot hozta a nemzetre, - hangzik Martin Himler állítólagos kérdése - mikor négyezer ártatlan embert, köztük négyéves kisdedeket is lemészároltatott!
- Nem hoztam gyalázatot nemzetemre és nem hágtam át a háborúra vonatkozó nemzetközi egyezményeket - hangzik a helyes és büszke válasz. - A civil lakosság katonáimra támadt, egyetlen kötelességem volt: őket védeni! A túszok kijelölése és megbüntetése ősidők bevett és elfogadott szabálya.
- Akkor is parancsot követett, mikor Újvidéken a szörnyű mészárlást rendezte? - kérdi az USA-kihallgató.
- A nemzetközi hadijognak engedelmeskedtem! - hangzik a felelős parancsnok korrekt válasza.

Mert utána nyilatkozik még valaki a nemzetközi jogról. Maurice Bardéche, a párizsi Sorbonne professzora, aki ha nem is az újvidéki esettel kapcsolatban, hanem nemzetközi jogi síkon ezeket írja:
"Minden franktirőr, minden segítőtárs és minden bűntárs szükségképpen kívül áll a nemzetközi jogon. Bizonyos emberek, akik a felelősséget magukra veszik, azáltal hogy a hadviselést piszkossá teszik (tehát: a partizánok) felelősek azért is, hogy olyan módszerekhez nyúlnak, amelyek más embereket a halálnak szolgáltatnak ki. Felelősek a polgári lakossággal szemben, amelytől ezáltal elrabolnak minden védelmet a saját magukra vállalt felelősség által."
Az újvidéki megtorlásnak azonban van olyan titka is, amelyet csak 10 évvel az események után hoztak nyilvánosságra maguk a valódi tettesek: a kommunisták. Az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című, magyarnyelvű bolsevista lap hasábjain 1953 szeptember 27-én igen jellegzetes cikk jelent meg Titó vörös marsall fényképével. A Magyar Szó "Harcos vajdaság" című vezércikke tulajdonképpen annak az előszónak fordítása, amelyet a Jovan Veszelinov nevű partizánvezér írt ahhoz a könyvhöz, amelyben a kommunista partizánok eldicsekednek 1941 nyarától kezdve elkövetett barbár gyilkosságaikkal.

A vajdasági felkelés három "kimagasló alakja" Jovan Veszelinov, Marko Perecsin és Pasco Romac már 1941 június 22-én elhatározták Becskereken, hogy a magyarok ellen azonnal megkezdik a fegyveres felkelést.
A partizán hősök ezután elpanaszolják, hogy Újvidék környékén nem voltak nagyobb erdőségek, majd így folytatják:
"Ezek a körülmények jelentős mértékben lehetővé tették az ellenségnek, hogy 1942 elején (az újvidéki megtorlás napjaiban) ideiglenesen leküzdje a fegyveres felkelést és úgyszólván minden osztagunkat felmorzsolja.
1941-ben és 42-ben Bánátban és Bácskában elvesztettük legjobb vezetőinket, úgyszólván az egész tartományi pártvezetőséget, a körleti és járási vezetőségek, valamint a falusi pártvezetőségek tagjait. Bácskában csak kevés párttagnak sikerült megmenekülnie az ellenségtől. Ez volt a legsúlyosabb csapás, amely mozgalmunkat érhette. Ezután nehéz volt újjászervezni számos pártszervezetet, melyet szétzúztak, nehéz volt új fegyveres egységeket létesíteni."

Ezekben a mondatokban tehát maguk a kommunisták ismerik be, hogy a Bácskát békésen visszaszerző magyar csapatokkal szemben ők voltak a támadók! Maguk tesznek vallomást arról, 'hogy fegyveresen támadták meg a magyar fegyveres erőket, a reguláris alakulatokat s ezzel önmagukat minden nemzetközi jogon és a genfi konvenció által szabályozott reguláris hadviselés szabályai alól kiközösítették.

"A magyar csapatok ellen - írja az Amerikai Magyar Hang 1954 szeptember 20-i számában egy Újvidéken élt szemtanú - 1941 áprilisában általános csetnik-lázadás tört ki. Templomok tornyából, háztetőkről lőttek a magyar honvédekre és csendőrökre, főként Újvidéken és Zomborban, de a Délvidék más helyein is. A lázadás leverése után az egész Vajdaságban fellángolt az általános partizántevékenység, amelyben részvettek a szerb mellényzseb-imperializmus megszállottjai éppúgy, mint a szerb kommunista párt partizánjai. Termények felgyújtása, robbantások, rablások, élelmiszerzsarolások épp olyan sűrűn ismétlődtek, mint amilyen gyakran lőttek le katonai őrszemeket vagy gyilkoltak meg orvul járőrszolgálatot teljesítő magyar katonákat és csendőröket. Több mint fél éven át folytatódott ez a szervezett pusztítás anyagban és emberéletben, a nemzetközi hadijog megcsúfolásával. Ez azután arra késztette a magyar katonai parancsnokságot, hogy megtorlást helyezzen kilátásba a partizánok és segítőik, nem különben a fegyverrejtegetők ellen. Ez a természetes és nemzetközi hadijogból is folyó rendelet, bár azonnali halálbüntetést helyezett kilátásba, nem vezetett eredményre. Csak szaporodtak a bűncselekmények, még többet gyilkoltak sokszor válogatott kegyetlenséggel.
Tulajdonképpen ezek voltak az előzményei az 1942 elején bekövetkezett újvidéki razziának ... Ezekről a dolgokról természetesen orvul hallgatnak azok, akik az újvidéki katonai razziát propagandacélokra állandóan előveszik. Már pedig ezen előzmények idézték elő, hogy az újvidéki razzia túllépte a tervezett 'kereteket és a felső ellenállás ártalmatlanná tétele mellett ártatlan emberek életét is áldozatul követelte. Így lett az újvidéki razzia kicsiben hasonlatos a háború ismert bombaszőnyegeihez, amikor a hadicélpontokkal együtt elpusztult a védtelen polgári lakosság is öregekkel, fiatalokkal, gyermekekkel. Megbízható becslések szerint nyolc-kilencszáz áldozata volt ennek a sajnálatos újvidéki háborús epizódnak, nem pedig ezrek, mint azt az ellenséges propaganda felelőtlenül és célzatosan ismételten hangoztatta."

Körülbelül ugyanannyi áldozata volt a Kybita nevű arab falu ellen intézett izraeli támadásnak, amely az arab asszonyokat, gyermekeket, férfiakat, a falu összes házaival együtt kiradírozta a föld színéről, mert annak arab "partizánjai" állítólag izraeli telepeseket támadtak meg.
Az újvidéki tisztogatás, mint egyetlen magyar "háborús bűn" felmerült Bárdossy László akkori felelős miniszterelnök budapesti tárgyalásán is.
- Miért nem tett ön semmit az újvidéki események megakadályozására? - kérdezte Bárdossy Lászlót népbírája, Major Ákos, akkor már kommunista, korábban m. kir. hadbíró százados.
- Azért, - felelte emelt hangon Bárdossy - mert ön, hadbíró százados úr, aki Újvidéken teljesített szolgálatot, elmulasztotta kötelességét és nekem nem tett jelentést!
A vádlott megölte a bírót. Major Ákosnak ezt sohasem bocsátották meg a kommunisták s igen homályos körülmények között kellett eltűnnie a színtérről.
A Bárdossy és az egész magyarság számlájára írt "háborús bűn" tehát egyáltalán nem volt bűn. Ha Bárdossy László Nürnbergben védelmezheti meg a magyar álláspontot, akkor ott bizonyára felmentik, még a nürnbergi jog sötét és kiszámíthatatlan ítélkezése során is.

- önöknek Jugoszláviával örök barátsági szerződésük volt - mondja az OSS magyar osztályának főnöke Bárdossy László m. kir. miniszterelnöknek - amelyen még meg sem száradt a tinta, amikor megrohanták ezt az országot...
Sem Horthy, sem Bárdossy nem követhettek el háborús bűnt Jugoszláviával szemben. Az a jugoszláv rezsim, amellyel - kényszerű pillanatban - Teleki Pál és gróf Csáky István külügyminiszter megkötötték az örök barátsági szerződést, a Szimovics-puccs következtében megbukott és száz százalékos elhatározással fordult mindaz ellen, amit az úgynevezett "örök barátsági szerződés" tartalmazott.
Ezek után, ha egyáltalán mondta Bárdossy, méltán idézhette Horthy Miklós akkori kormányzó szavait:
- A bőr égne le a pofámról (valószínűtlen, hogy Horthy ezeket a szavakat ilyen durván használta volna), ha nem élnék az alkalommal és nem szabadítanám fel Délmagyarországot.

Magyarországnak bele kellett avatkoznia a Jugoszlávia elleni háborúba, mert a jugoszlávok szegték meg a barátsági szerződést. S be kellett avatkoznia azért is, mert ha nem avatkozunk be, akkor a németek már 1941 áprilisában megszállják Magyarországot. 1941 tavaszán elhurcolják az összes zsidókat, ellenállókat, liberálisokat egyaránt.
Sokaknak tudomásunk van arról, hogy 1941 áprilisában gróf Teleki Pál öngyilkossága után, a leghatalmasabb zsidó iparmágnások, Horthy kormányzó "kártyapartnerei" - mint Himler Márton írja - könyörögve kérték a kormányzót, hogy Magyarország ne maradjon ki a Jugoszlávia elleni akcióból, mert különben a németek megszállják Magyarországot és elhurcolják az összes zsidókat, beleértve a leggazdagabbakat is. Chorin Ferenc, Bíró Pál, Fellner és mások, akik ma Amerikában élnek, ezt nagyon jól tudnák tanúsítani, ha akarnák.

A legszebb tanúságtételt azonban maga Bárdossy László adta, midőn a halál közelségében, a száz százalékban zsidó hallgatóság előtt ezt mondotta a népbíróságon:
- Ha mi 1941-ben az együttműködést a németekkel megtagadjuk, aligha maradt volna valaki, hogy itt a főtárgyalási teremben az ügyész vádbeszédjének tapsoljon. (Hungária 1955 június 1.)
Később, 1947-ben ugyanezt írta Ravasz László a magyar protestánsok nagynevű püspöke. Ha Magyarország 1941-ben németellenes frontra lép, elhurcolják az összes zsidókat, baloldaliakat, szociáldemokratákat és gyakorlatilag már senki sem volna, aki a magyarságot üldözze.
Ez volt, vagy ez lett volna tehát az egyetlen "háborús bűn", amely Magyarországot vagy Magyarország valamelyik vezetőjét terhelhette volna. Azonban Horthy Miklóst, az újvidéki parancs kiadóját felmentette a nürnbergi bíróság! Hol van itt tehát "bűn"? Ha Horthy nem volt hibás, miért végezték ki Feketehalmy-Czeidnert és miért végezték ki vitéz Szombathelyi Ferencet, akinek az egész újvidéki ügyhöz csak annyi köze volt, hogy Hughes-távírón közvetítette a kormányzó egyenes parancsát?

Montgomery, Nagybritannia marsallja mondotta a nürnbergi perek után:
- A következő háborút nem szabad elvesztenünk, mert akkor minden legyőzött katonát felakasztanak.
És még Himler Márton könyve szerint is ezeket mondotta a halálosan beteg Feketehalmy-Czeidner:
- Minden katonatiszt hibás, ha a háborút elvesztik, de nem bűnös s én nem éreztem magam soha bűnösnek. Nem tartott annak a legfelsőbb hadúr sem, aki a nagy propaganda és tárgyalás után is lehetővé tette, hogy elhagyjam egyidőre az országot.
Az újvidéki vérvádra azonban véglegesen pontot tesznek azok az amerikai lapok, amelyek lelkesen magasztalták Mac Arthurt, midőn Koreában gerinctöréssel, falvak felgyújtásával és agyonlövéssel kiirtotta a kommunista partizánokat. S ami Délkoreában igazság, az igazság Magyarországon és Újvidéken is!

Az OSS magyar osztályának vezetője egy kérdésben igyekszik összehasonlítani a magyar barbarizmust a román "humanizmussal". De egy magyarországi származású zsidó mit is irt minderről?
"Jassiban a román csapatok 14.000 zsidót öltek meg. 1941 július 6-án a 60.000 zsidó lakosú Cernautiba vonulnak be. Másnap már 1200 zsidót lőnek agyon s felgyújtják a nagytemplomot, Bukovina felett az uralmat Calotescu Cornel tábomok veszi át. Cernauti és Dorohoiu gettóiban 10-15.000 férőhelyre 50.000 embert zsúfol össze. A 37/1941. sz. paranccsal a bukovinai teljes zsidó lakosság deportálását rendeli el. A román csendőrség végzi ezt a műveletet. A 150.000 zsidóból csak 25.000 maradt életben Odesszában a bevonuló román csapatok hat napi vérfürdője után. Október 22-én felrobbant az a ház, ahol az odesszai román katonai parancsnokság helyezkedett el. Antonescu parancsa szerint minden tiszt után 200, legényért 100 polgár végzendő ki.

A robbanás 16 tisztet, 8 altisztet, 1 tisztviselőt és 35 legénységi állományú katonát ölt meg. 8500 embert tehát ki kellett végezni, Több mint 35.000 zsidót fogdostatott össze Trestiroian Gazun tábornok, majd Macáei Miklós hadtesttábornok s részben akasztással vagy agyonlövéssel, majd pedig gépfegyverezéssel, végül benzinnel való felgyújtással végezteti ki őket az Odessza melletti Dalniki kolhoz területén. A legsúlyosabb tömeggyilkosság Golta megyében történt, ahol 70.000 zsidót mészároltak le Isopescu Modest ezredes, megyefőnök parancsára." (Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről)
A nagymértékben felfújt újvidéki tisztogatási akciót a nürnbergi bíróság sem tartotta háborús bűnnek, mert bár Jugoszlávia ugyan kikérte Horthy Miklós kormányzót, őt a nürnbergi törvényszék nem szolgáltatta ki és még hosszú évekig élt a nyugatnémetországi Weilheimban, majd a portugáliai Estorilban.

Erre a nürnbergi bíróságnak nagyon is alapos indoka volt. Hiszen az angol hadsereg szolgálati szabályzata 1944 áprilisáig az angol haditörvények 443. paragrafusával kapcsolatban a következő magyarázatot tartalmazta:
"Jelentős megállapítani, hogy a fegyveres erők tagjai, akik a háborúviselés elismert szabályait kormányuk vagy előljáróik parancsára sértették meg, nem háborús bűnösök s emiatt az ellenség által meg nem büntethetők."
Az angol katonai törvények szerint Szombathelyi Ferencet, Feketehalmy-Czeidner altábornagyot és az összes újvidéki katonai előljárókat fel kellett volna menteni - még ha történetesen háborús bűnt követtek volna is el, mert a legfelsőbb hadúr, Horthy Miklós egyenes parancsára cselekedtek.
Mert ismételjük: kétféle jog, kétféle erkölcs nincs, akár angolra, akár kínaira, akár magyarra vonatkozik.
A partizánháborúnak olyan beállítása, mint az az OSS magyar osztálya vezetőjének könyvében szerepel - közvetett úton - a legtipikusabb bolseviki intézmény megvédelmezése. A partizán-háborút a bolsevikiek találták fel s ha egy amerikai hivatalos szerv ezt akarja megvédeni, akkor arra megvan bizonyosan minden oka. Hiszen közel négy évtized óta folyik az ördögi manőver és propaganda: a bolsevista gyilkosságot eltitkolni vagy szelíd humanizmusnak, a gyilkosok megbüntetőjét pedig "ellenforradalmárnak", "fehér terroristának" feltüntetni. Ezenfelül van egy másik cél: elleplezni az igazi háborús bűntetteket.

Mert nemcsak Újvidéken, hanem az egész Délvidéken valóban történt egy rettenetes és részleteiben is borzalmas háborús bűn, amelyet azonban már a magyarság ellen követtek el s talán éppen ezért hallgat arról, 13 év után is az OSS magyar osztályának vezetője.

A délvidéki magyarság legyilkolása akkor következett be, midőn 1944 októberében a magyar honvédség és a német Wehrmacht kénytelenek voltak Bácskát kiüríteni. A délvidéki magyarok nem voltak partizánok. Nyugodtan vagy legalább is megadással várták sorsukat. Nem emeltek fegyvert a visszatérő szerb csapatokra, sőt még Titó partizánjaira sem. Ami tehát történt, az nem valami partizán cselekmény megtorlása volt, hanem genocide. Közönséges népgyilkosság. Háborús bűntett mégpedig a javából, mert a betörő szerb csapatok és partizánok több mint 30.000 magyart mészároltak le. A háború még folyt s a jugoszláv kommunisták nemcsak a katonákat, a harcoló alakulatok tagjait ölték meg, hanem a védtelenné vált magyar polgári lakosságot, a papokat, nőket, gyermekeket.
S a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének valóban hiteles jegyzőkönyvek állanak rendelkezésére, még ha azok csak igen kis mértékben tudják is feltárni a népgyilkosság minden részletét. - Harmincezer magyart mészároltak le, mialatt a világ csupán csak Auschwitzról beszélt.

Ezeket a jegyzőkönyveket csak kivonatosan idézzük, azzal a megjegyzéssel, hogy azok eredeti aláírásokkal és a tanuk aláírásával mindenkor rendelkezésre állanak:
M. J. Ausztriába menekült magyar vendéglős vallja: 1944 októberében vonultak be a partizánok Zsablyára. Attól kezdve minden nap ötven magyart vittek be a községházára, ahol a legkegyetlenebbül megkínozták őket. Nemiszervüket hátrakötötték és teljesen szétverték. A temetőbe a vallomástevő is kényszerült sírokat ásni. Egy-egy ilyen sír 8 méter hosszú, 4 méter széles és két méter mély volt. Mindegyik sírba kb. 14 szekér hullát kellett kivinniük. Egy-egy sírban kb. 150 magyar lehetett. A hullák között 13-14 éves fiatal diákok is voltak. A kivégzés géppisztollyal történt és az áldozatokat, még ha azok nők is voltak, meztelenre vetkőztették le. Zsablyán négy tömegsír van, amiről a vallomástevő tud, de valószínűleg sokkal több.

N. I. Jugoszláviából menekült magyar eskü alatt vallja: Péterrevére 1944 október 8-án vonultak be Titó partizánjai. Ötszáz magyart összezsúfoltak a csendőrlaktanya pincéjébe, onnan aztán eltűntek úgy, hogy a mai napig senki sem tud róluk. A falu határában még a partizánok bevonulása előtt lövészárkokat és sáncokat ástak. A partizánok az összeszedett magyarokat tarkón lőtték és a lövészárkokba temették el. Egy részüket viszont a Dunába lökték.
S. P. jugoszláviai magyar menekült ugyancsak eskü alatt mondja el, hogy 1944 októberében, mikor Szent Tamás a jugoszlávok kezére került 3000 magyart válogatás nélkül kivégeztek, lemészároltak. Az áldozatokat a községházára vitték, onnan pedig a szerb temetőbe, ahol meg kellett ásni saját sírjukat. A tömegkivégzések 4-5 napig folytak s éjjelenként két-három csoportban kb. 600-750 embert végeztek ki. A tömegsírok hossza 15-25 méter, szélességük 7 méter. Ezenkívül vannak kisebb sírok is, melyekben 4-15 holttest van. Egy 50 éves magyar asszony nem halt meg a lövések következtében. Még annyi ereje volt, hogy elkússzon húsz méter távolságba. Másnap reggel az éhes kutyák marcangolták szét. Volt olyan csetnik, aki 30-40 magyar családot is kivégeztetett csupán azért, mert magyarok voltak.

M. H. magyarkanizsai születésű menekült vallja, hogy 1944 októberében Magyarkanizsán és a szomszédos Velebit községben is összefogdosták a magyarokat. Padlóra kötözték vagy szegezték őket és szeges cipővel ugráltak le rájuk. Az összeszedett több száz magyar közül csak egy-kettő menekült meg, a többieket kivégezték. Magyarkanizsán több közös sír van, mindegyikben 45-45 magyart temettek el. Egyik közös sír a Zenta felé vezető út mellett a Tisza-töltés közelében van. A kishegyesi római katolikus plébánost Magyarkanizsára vitték, a legkegyetlenebbül megkínozták, térdkalácsát kivágták, testét teljesen összevagdalták, míg pribékjei kezén végül is meghalt. A Magyarkanizsától 12 kilométerre fekvő Adorján községben szintén magyarellenes pogrom folyt és a partizánok tömegkivégzéseket hajtottak végre. Itt a magyarokat népgyűlésre hívták össze, majd a megjelenteket fegyveres partizánok a Tisza-partra terelték s valamennyiüket a Tiszába lökték. Csak két könnyebben sebesült magyarnak sikerült megmenekülnie. Vallomástevőnek tudomása van róla, hogy tömeges kivégzések folytak Szabadkán s az áldozatokat óriási tömegsírokban az úgynevezett zentai temetőben földelték el.

Özv. Z. A.-né korábban csurogi lakos vallomása szerint Csurogon 1500 magyart fogtak össze és végeztek ki 1944 októberében a partizánok. A kivégzett szülők gyermekeit lágerbe hurcolták, ahol aztán azok éhen haltak. Egy magyar asszonyt csupán azért végezték ki, mert a házához beszállásolt német katonáknak ebédet főzött. A szerb lakosságot dobszó útján hívták össze, hogy tanúja legyen a magyarok tömeges kivégzésének.

KÉP
Az ügynök és a hóhér. Így tárgyal a szélső sztálinista Péter (Auspitz) Gábor Himler Mártonnal a magyar politikusok kiadásáról a budapesti ÁVO központban. Szabályszerű üzleti tárgyalást folytattak. És Himler Márton állta a szavát. Mindenkit kiadott, akit a vörös pribék kivánt.

A tömegsírok a dögtemetőben. vannak, ahol hat nagy sír lehet, összesen 1500 magyar áldozattal. A katolikus templomokat lerombolták, a kereszteket kitépték a temetőből s eltüzelték.
M. L. vallomása szerint Péterrévén 1944 októberében 4-500 magyart elhurcoltak. Ezek egy részét a Tiszaparton végezték ki, másik részét ismeretlen helyre hurcolták és ott végeztek velük. Takács Ferencet, a község esperes-plébánosát, aki országgyűlési képviselő is volt, borzalmas kínzások után a falu főterén végezték ki és a lakosságot kényszerítették rá, hogy végignézze a lelkész kivégzését.

Újvidéken rengeteg magyart hajtottak a vágóhídra és ott a mészárosok taglójával százakat taglóztak le.
Állapítsuk meg teljes tárgyilagossággal, hogy ezek a háborús bűnösök, közéjük értve természetesen Titó marsallt és Mojse Pijadet, nem kerültek semmiféle nürnbergi bíróság elé. Ellenkezőleg! Később sok-sok milliónyi dollár amerikai fegyversegélyt kaptak. Talán azért, hogy legyen mivel végrehajtaniuk a következő népgyilkosságot.
A negyedik nürnbergi vádpont így hangzott: "az emberiesség ellen elkövetett bűnök".
Magyar viszonylatban ez alatt a háború alatt elszenvedett zsidó sorsot kellene érteni. Ez a kérdéskomplexum azonban olyan terjedelmes, hogy megérdemel egy külön fejezetet.