Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc: Vádló Bitófák - KI TUDHATOTT RÓLUK?

Az emberiség ellen elkövetett bűnök?
S itt felmerül az úgynevezett magyarországi zsidókérdés problémája, amelyet hidegen, 13 év után immár tárgyilagos légkörben is tisztázni lehet, mert hiszen az OSS magyar főnöke által oly gondosan került nürnbergi tárgyaláson is sok minden tisztázódott.
- Maga tagadni akarja, hogy tudomással bírt a zsidóknak gázkemencében való kiirtásáról, - kérdezi Szálasi Ferenc Nemzetvezetőtől az OSS-főnök - amit Magyarországon már mindenki tudott, mikor maga a hatalmat átvette?
Nem tagadom, hogy tudtam róla, mert ma sem tudok róla. - feleli a Nemzetvezető.
S a kérdést most már nem egy kommunistagyanús OSS ügynök folytatja, hanem a nürnbergi törvényszék, a világ nyilvánossága előtt maga Jackson amerikai főbíró, aki Hermann Göring Reichsmarschallhoz intézi a következő kérdést:
- Ön rendeletet intézett 1941 július 31-én a Sicherheitspolizei főnökéhez Heydrich SS Obergruppenführerhez, amelyben kiegészíti egyik korábbi rendeletét a zsidók kivándoroltatásával kapcsolatban.

Göring: Felolvashatom úgy, ahogy itt írva áll? (Olvassa.) "Az ön részére 1939 január 24-én kiadott megbízásom úgy szólt, hogy Ön köteles a zsidókérdést, kivándorlás, vagy evakuálás formájában kedvező megoldáshoz segíteni. Ennek kiegészítéseként megbízom Önt, hogy erre nézve szervezési, anyagi és szakszerűségi vonatkozásban minden előkészületet tegyen meg" ... és most jön a döntő szó, - veti közbe Göring - für ein Gesamtlösung (egységes, vagy általános rendezés) és nem egy végmegoldás, (Endlösung) mindenütt a német befolyás alatt álló európai területeken."
A keleti és nyugati propaganda az "Endlösung" szót mindig is igyekezett úgy feltüntetni, hogy a végmegoldás a zsidók megsemmisítését jelenti. Most a nürnbergi bíróság előtt, egy valóban hiteles dokumentum alapján bizonyosult be, hogy erre senki sem gondolt.
Sir David, az angol bíró ugyanezen a napon azt kérdezi Hermann Göring birodalmi marsalltól a KZ-ekkel és az állítólagos megsemmisítő táborokkal kapcsolatban:
- A törvényszékkel szemben tudja-e tovább is feltételezni Ön, hogy mint miniszter, az ön hatalmi helyzetében ne tudott volna ezekről az eseményekről ?

Göring: Az a véleményem, hogy még maga a Führer megközelítőleg sem tudott ilyen méretekről.
Sir David: A Führernek mégis minden esetben tudnia kellett arról, ami a koncentrációs táborokban a zsidókkal történt.
Göring; Már előbb utaltam rá, nem tudott részleteket az itt felsorolt kegyetlenségekről, ahogy őt ismertem, semmi esetre sem hiszem, hogy bármit is tudott volna!
Ha a német birodalom első embere és második vezető férfia semmit sem tudtak az állítólagos borzalmakról, akkor hogyan tudhatott volna azokról Horthy Miklós, Szálasi Ferenc? Hogyan mondhatta volna Imrédy Béla azt a szájába adott himleri hazugságot, hogy "augusztusban már mindenki tudott ezekről, ha éppen tudni akart?"
Amidőn a nürnbergi tárgyaló teremben bemutatták a később "Todesmühle" címen nyilvánosan is forgatott filmet, Göringen kívül a Német Birodalom legfontosabb vezetői, még a bizalmas interjúkat csináló törvényszéki pszichológusnak is azt mondták, hogy soha ilyen borzalmakról nem hallottak.
Mondhatták ezt azért is, mert menteni akarták magukat. De mondhatták azért is, mert nem sejtették, hogy a Todesmühlét hollywoodi filmriporterek állították össze és abba belevágták azoknak a hullahegyeknek felvételeit, amelyekre például - német haditudósítók - a háromszázezer drezdai halottat elszállító vonatokat fényképezték le. Ezeket később úgy mutatták be, mint a KZ-ekben meggyilkolt zsidókat.

Julius Streicher a KZ-filmet látva azt mondta: Talán az utolsó napokban történhetett ilyesmi. Az tudniillik, hogy százak és ezrek haltak meg az éhségek, járványok következtében. Dönitz admirális azt kérdezte: Hogyan lehet azt állítani, hogy ezekről a dolgokról én is tudtam volna ? Von Papen talán elhitte, hogy a film a valóságot mutatja, de azt mondta: "Nem akarom látni a német nép szégyenét". Tehát száz százalékos valószínűség szerint ő sem tudott a KZ-ek eseményeiről. Baldur von Schirach, aki a film után milliószoros gyilkosnak bélyegezte saját vezérét és patrónusát Hitler Adolfot, szintén kijelentette, hogy mit sem tudott ezekről a dolgokról. Ugyanezt mondták a többiek is. Heydrichet meggyilkoltak, Heinrich Himmler, - aki valóban tudhatott valamit - elfogatása pillanatában öngyilkos lett.
Ha tehát voltak szörnyűségek és ha azokról a Német Birodalom legmagasabb vezetői nem tudtak, hogy tehető fel akár Szálasiról. Horthyról, Bárdossyról vagy Imrédyről, hogy ezekről tudhatott volna? Miféle őrült elme tételezheti fel azt, hogy ha Heinrich Himmler saját vezérével, Adolf Hitlerrel és Hermann Göringgel sem közölte a KZ-ek körülményeit, pontosan valamelyik "megbízhatatlan" magyar vezetővel közli - mondjuk az auschwitzi vagy buchenwaldi helyzetet.

A fent említett Göring-féle dokumentum a nürnbergi törvényszék előtt is igazolta, hogy a németek kivándoroltatás vagy kitelepítés útján akarták megoldani az úgynevezett európai zsidókérdést. A nürnbergi kihallgatások pedig igazolták, hogy a Német Birodalom legmagasabb vezetőinek fogalmuk sem volt vagy lehetett a koncentrációs táborok helyzetéről.

Azonban akár akarták a hitleristák megsemmisíteni az európai zsidóságot, akár nem, olyan félbolondok nem voltak, hogy ezt bármely szövetséges állam vezetőivel közöljék.
Mit mondtak a német hivatalos vezetők erről a kérdésről Horthy Miklósnak, Szálasi Ferencnek, Imrédy Bélának, vagy bárki másnak?

A formula egyszerű volt különösen 1944 elején, midőn Magyarország határai felé közeledett a szovjet támadás: Németország nem tűrheti azt a magyarországi "kémközpontot" amely sokszázezer zsidó tevékenységével úgyszólván öt földrészre kiterjed és a legkomolyabban veszélyezteti úgy a Német Birodalom, mint Magyarország biztonságát. Ezért a zsidókat össze kell telepíteni, vagy ki kell szállítani a Német Birodalomba, ahol azok ugyanolyan élelmiszerjegyet, ugyanolyan élelmezést és fizetést fognak kapni, mint a többi külföldi, vagy akár maguk a német munkások.
A nürnbergi perben kétszer is felmerült a magyarországi zsidóság problémája, egyrészt Göring, másrészt Ribbentrop kihallgatása során. A ,,dokumentumok" alapjában véve nem lehetnek hitelesek, mert azok dr. Paul Schmidttől, Hitler egykori tolmácsától származnak, akinek legfőbb gondja volt, hogy saját személyét mentse. Tegyük fel azonban, hogy mégis hitelesek voltak.

Sir David: (Göringhez) Kérem önt, tekintse meg ezt a dokumentumot a Führer és Horthy magyar kormányzó között 1943 április 17-én lefolyt beszélgetésről. (A dátum már eleve téves, mert a nevezetes beszélgetés Horthy és Hitler között 1944 március 18-án folyt le Ribbentrop jelenlétében. A szerző.)
Sir David: "Hitler mondja a következőket: A zsidóknak nincs semmi organizatorikus értékük. Azokkal a meggondolásokkal szemben, amelyeket ő, (a Führer) ismételten hallott Németországban is, a maga rendje szerint tovább folyik minden zsidók nélkül is. Ahol a zsidókat magukra hagyják, mint például Lengyelországban, ott a legnagyobb nyomor és züllöttség uralkodik közöttük. Lengyelországban mi ezeket az állapotokat teljes alapossággal megszüntettük.

Elnök: Mielőtt félretennénk ezt a dokumentumot, nem tartalmaz-e az még egy fontos mondatot?
Sir David: Igaza van Elnök úr. Horthy Miklósnak arra a kérdésére, hogy mi legyen tehát a zsidókkal, akiktől csaknem minden életlehetőséget elvettek, agyonütni pedig még sem lehet őket, a birodalmi külügyminiszter azt felelte: a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy pedig koncentrációs táborba vinni.
Mikor pedig Edgar Faure, későbbi francia miniszterelnök, a nürnbergi francia vádló később ugyanezt a kérdést felteszi Ribbentropnak is, a birodalmi külügyminiszter azt feleli:
- Így semmi esetre sem mondtam!
Faure: Helyes ez a jelentés, vagy nem?

Ribbentrop: Lehetséges, hogy hozzászóltam a beszélgetéshez és valamit mondtam, azt tehát, hogy a zsidókat természetesen sem megsemmisíteni, sem agyonütni nem lehet, azonban tegyen ön valamit (t. i. Horthy) amivel a Führer is megelégedhetik és telepítse egybe a zsidókat ("konzentrieren Sie die Juden").
Lordrichter Lawrence elnök: Vádlott! A törvényszék óhajtja tudni: mondta-e Ön Horthy kormányzónak, hogy a zsidókat koncentrációs táborba kell vinni?
Ribbentrop: Valószínűnek tartom, hogy ez így volt. Azonban szeretném kijelenteni Elnök úr, hogy ha valaki ezt a dokumentumot olvassa, úgy tűnik fel, mintha én a zsidók megsemmisítését egyáltalán lehetségesnek, vagy kívánatosnak tartottam volna. Ez teljes tévedés! Mindaz, ami itt mondatik, sokkal inkább úgy értendő, hogy Magyarország is tegyen valamit a zsidókérdésben, hogy más hatóságok ott se avatkozhassanak be a dolgokba."
Ebben az egy kérdésben abszolút világos, hogy úgy Hitler, mint Ribbentrop Horthy Miklóstól nem a magyarországi zsidók kiirtását, hanem azok koncentrálását, zárt ellenőrzését követelték, tekintettel a hadiérdekekre. Az is bizonyos, hogy Horthy Miklós kormányzó még a gettózási követelésnek is ellenállt, mindaddig amíg Hitler ki nem jelentette, hogy csapatai megszállják Magyarországot és ezeket a csapatokat már útba is indította.
Mindezek után azonban jön a legtisztább bolsevista propaganda az OSS "magyar" vezetőjének részéről. Állítólag, - mert ebben a kommunista írásműben, - minden csak állítólagosan fogadtathatik el, azt kérdezi a volt magyar miniszterelnöktől, Imrédy Bélától az OSS - ügynök:

- Tudott a zsidóknak gázkemencében való elégetéséről a kormányzó?
- Feltétlenül tudott augusztusban már mindenki, aki tudni akarta! - hangzott volna Imrédy Béla válasza.
És a történet ismét Nürnbergben folytatódik. Lengyelország hitleri főkormányzójától Franktól, azt kérdezi dr. Seidl védő:
- Mikor hallott először a majdaneki koncentrációs táborról?
- 1944-ben (!) hallottam először. Arra a kérdésre, hogy az elszállított zsidókkal mi fog történni, (magas helyekről) azt a választ kaptam, hogy Keleten összegyűjtik őket és dolgozni fognak. A hírek azonban, amelyek szerint a zsidókat megölik, nem akartak elnémulni. Ezért azt az óhajomat nyilvánítottam, hogy Lublin mellett meg akarom látogatni azt az SS-műhelyt, hogy munkájukba betekintést nyerjek, mire Heinrich Himmler kijelentette: sürgősen arra kér, hogy ne menjek a táborba.

Lengyelország teljhatalmú főkormányzóját, aki ott élt a táborok közvetlen közelségében és aki - legalább formailag - felelős is volt ezekért a táborokért, saját főkormányzósága területén egyáltalán nem engedték meg se mozdulni. Nem mehetett Lublinba, nem engedték Majdanekba, Auschwitzba. Miféle félrefitult elme képzelheti el, hogy oda beengedtek volna egyetlen "filoszemita" magyart is? Frank, lengyelországi főkormányzó azonban folytatta a nürnbergi törvényszék előtt tett vallomását:
- "1944 február 7-én végre sikerült Hitler Adolfnál kihallgatást kapnom. Bormann jelenlétében a következőket kérdeztem:

- "Mein Führer! A zsidók megsemmisítéséről szóló jelentések továbbra sem hallgatnak el. Ezt beszélik mindenütt Lengyelországban. Azonban senki sem tud a dolgok nyomára jönni. Egy alkalommal meglepetésszerűen Auschwitzba akartam menni, hogy a tábort lássam. Utalással arra, hogy a táborban járványok uralkodnak, még az én autómat is elirányították. Mein Führer! Hogy állunk ezzel a dologgal?
A Führer azt felelte: Elképzelheti, hogy kivégzések vannak, de ezek a felkelők (partizánok) ellen folynak. Semmi egyebet nem tudok. Egyébként beszéljen ön Heinrich Himmlerrel.
- Azt feleltem: Jó. Krakkóban Himmler beszédet tartott előttünk, akiket hivatalosan hívott egybe. Kijelentette, hogy a zsidók rendszeres kiirtásáról szóló hírek valótlanok. Azért hozták a zsidókat Keletre, hogy dolgozzanak.
- Minderre azt felelte a Vezér: Akkor önnek ezt el is kell hinnie."

Hogyan, miként képzelheti tehát a másik Himler, az OSS magyar osztálya, hogyha a teljhatalmú lengyelországi főkormányzó autóját feltartóztatták, ha Hitler maga is elutasított egy aggodalmaskodó főnácit, akkor pont Imrédy Bélát, Horthyt, Bárdossyt, Szálasit vagy akár Baky Lászlót engedték volna Majdanekba, avagy Auswitzba ?
A nürnbergi tárgyaláson azonban megszólalt még más valaki is. Martin Himler OSS vezető legközelebbi kollégája L. N. Smirnov, a szovjet egyik fővádlója, aki persze a katyni tömeggyilkosság borzalmait akarta lefedni a keletlengyelországi német főkormányzóság alatt történt szörnyűségek felnagyításával. És Smirnov kérdéseivel szemben is egyértelműen bebizonyosult, hogy a lengyelországi táborokban, zsidó gettókban uralkodó állapotokról nem tudhatott maga a főkormányzó sem.

Ki tudhatott akkor? Ernst Kaltenbrunner a Gestapó halálraítélt és kivégzett főnöke elé különféle affidavitokat terjesztettek az amerikai bírók, vádlók. Azt is tudjuk, hogy ezek az affidavitok 90 százalékban hamisítványok, vagy enbőrüket mentő régi nácik mosakodásai voltak. Volt olyan affidavit is, amelyből az derült ki, Kaltenbrunnernek tudnia kellett az auschwitzi állapotokról és a zsidók elgázosításáról.
A saját ügyében eskü alatt kihallgatott Kaltenbrunner ezeket mondotta: - Hamisnak és valótlannak tartom, hogy valaha is egyetlen gázkamrát láttam volna Auschwitzban, vagy bárhol és bármikor.

Kaltenbrunner, aki tisztában volt azzal, hogy nyakát szorítja a Nürnbergben előkészített amerikai kötél, talán nem mondott igazat. De akkor a vádlottként előállított Horthy Miklóst, - aki egyedüli felelőse lehetett volna a magyarországi zsidók deportálásáért - miért bocsátotta szabadon, s kezelte végül is tanúként a nürnbergi bíróság?
A felelet rendkívül világos és egyszerű: Azért mert Nürnbergben bizonyítást nyert, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós kényszerhelyzetben, az országot fenyegető német megszállás rémének hatása alatt járult hozzá a zsidók munkára szállításához, de semmi esetre sem kiirtásához. Horthy Miklós épp úgy nem tudhatott a Németországba szállított magyarországi zsidók sorsáról, mint bárki más. És ha ő nem tudott, még kevésbé tudhattak miniszterei, államtitkárai s legkevésbé tudhatott az egyszerű, névtelen magyar.

A magyarországi zsidó deportáció a "nagypolitikától" eltekintve is egy rendkívüli és világtörténelmien izgalmas - detektívregény.
Azt kérdezi az OSS Kunder Antaltól az életfogytiglani fegyház után, az októberi szabadságharc jóvoltából immár szabad földön élő magyar minisztertől és a magyar közélet egyik legtisztább, legszimpatikusabb alakjától:
Bűnösnek érzi magát tömeggyilkosságra való uszításban, tömegrablásban, Magyarország kifosztásában és fehér rabszolga kereskedelemben?
- Nem tudok sem tömeggyilkosságról, sem rablásról, sem az ország kifosztásáról és fogalmam sincs, hogy miféle fehér rabszolga kereskedelemmel vádolnak.
Én csak azt követeltem, hogy a zsidókérdést oldjuk meg véglegesen.
- Hát Auschwitz végleges volt ? Ezzel maga meg volt elégedve ?
- Kérem, én nem tudtam Auschwitzról semmit.
- Tehát, mit gondol, hova szállították a zsidókat?
- Németországba!

Az egyetemes magyar és európai tragédia magyar főszereplői részéről tudhatott akár csak egyetlen egy is arról, hogy mi történhetik - ha egyáltalán történt - a németországi munkaszolgálatra kiszállított zsidókkal.
A nürnbergi tárgyaló teremben azt kérdezi dr. Otto Stahmer, Göring védője, Karl Bodenschatz tábornoktól, aki a vezéri főhadiszállás beosztottja volt, részt vett minden helyzetmegbeszélésen, szóval mindenről tudnia kellett:
Dr. Stahmer: A vezéri főhadiszálláson, a vezéri megbeszélések során, vagy esetleg más alkalommal történt-e említés a koncentrációs táborokról?
Bodenschatz: A főhadiszálláson, a Führer szájából soha, egyetlen szót nem hallottam a koncentrációs táborokról. A mi szűk körünkben soha nem beszélt erről.
Dr. Stahmer: Beszéltek ott a zsidók megsemmisítéséről ? Bodenschatz: Nem! Legalább is az én jelenlétemben soha. Dr. Stahmer: Tudta-e ön, hány koncentrációs tábor létezik? Bodenschatz: Azt, hogy koncentrációs táborok léteznek, mindenki tudhatta. Azonban ezek a nevek: Mauthausen és Buchenwald számomra csak a második világháború befejezése után váltak ismertté, midőn ezekről az újságokban olvastam. Egyedül Dachauról hallottam, miután véletlenül én is Bajorországban születtem' (Dachau azonban nem volt megsemmisítő tábor, mint ez sokszorosan be is bizonyult. A szerk.)

Dr. Stahmer: Semmit sem hallott ön a lezajlott aljasságokról ? Bodenschatz: Körülbelül 1945 márciusában (!) egy ebéd közben mondotta nekem a birodalmi marsall (Göring), hogy igen sok zsidónak kellett elpusztulnia s ezért nekünk súlyosan kell majd helyt állnunk. Ez volt az első alkalom, midőn valamit is hallottam a zsidók ellen elkövetett bűnökről.
Ha Bodenschatz tábornok, a vezéri főhadiszállás állandó beosztottja, maga is csak 1945 márciusában hallott a zsidók ellen elkövetett kegyetlenségekről, ki képzelheti, hogy ezekről az állítólagos szörnyűségekről akár Horthy Miklós, akár Szálasi Ferenc vagy bármelyik miniszter tudhatott volna?
A nürnbergi perben kihallgatták azonban Erhard Milchet, a német birodalmi légihaderő első generálisát, aki méghozzá - zsidó származású volt. (Göring: "Hogy ki a zsidó, azt én határozom meg!")
Dr. Kaufmann, védő: A koncentrációs táborokban hallatlan borzalmak történtek. Tudott ön ezekről?
Milch: Mindez számomra teljesen ismeretlen volt. DT Kaufmann: Milyen magyarázatot tud adni ön nekünk, arra vonatkozólag, hogy a valóságos helyzetről önnek nem voltak jobb értesülései?!
Milch: Azért, mert azok az emberek, akiknek mindezekről tudomásuk volt mindezekről nem beszéltek, de nem is volt szabad beszélniük!
Dr. Kaufmann: Igaz-e az, hogy minden kísérlet, amely a koncentrációs táborok valóságos helyzetét akarta felfedni, gyakorlatilag lehetetlen volt. Igaz-e, hogy aki erre vállalkozott volna az életét, testét, lelkét tette volna kockára?
Milch: Mit sem tudtunk arról, hogy mi történik ezekben a táborokban. Mindez, - láthatólag - a beavatott emberek egyik igen kicsiny körére volt korlátozva. A legnagyobb életveszéllyel járt volna, ha valaki ebbe a kicsiny körbe be akart volna tekinteni.

Dr. Kauffmann: Szabad kérdeznem, mit tudott ön az auschwitzi megsemmisítő táborról?
Milch: Semmit! Ezt a helységnevet, fogságomba jutásom után először a sajtóból olvastam.
Dr. Kaufmann: Helyes-e, ha feltételezem, hogy Németországban egy abszolút totális államban (Führerstaat) a legfelsőbb paranccsal szemben minden ellentmondás életveszéllyel járt?
Milch: Mindez sok száz esetben bebizonyosult.
"Maga a véderő vezérkarának főnöke-írja a Münchener Illustrierte című baloldali lap 1958 augusztus 23-iki száma - Alfred Jodl is hasonló helyzetképet adott, midőn védője dr. Franz Exner professzor megkérdezte:
Dr. Exner: Mit tudott ön a zsidók megsemmisítéséről ?
Jodl: Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem itt, hogy soha egy szót, a legkisebb utalást, soha egy kis darab papírt nem láttam a zsidók megsemmisítéséről. Mindezekről a dolgokról - olyan igaz, mint hogy itt ülök - először a második világháború befejezése után hallottam.
Dr. Exner: Mit tudott Ön a koncentrációs táborokról?
Jodl: Buchenwald nevét először 1945 tavaszán hallottam.
A magyar újságírókat kivégezték, felakasztották az OSS jóvoltából, amíg a Harmadik Birodalom legkiemelkedőbb újságírója, Hans Fritsch a következőket vallhatta a nürnbergi bíróság előtt. "Én, aki mindenkor, mint újságíró dolgoztam, szilárd meggyőződéssel mondhatom, a zsidók ellen elkövetett "tömeggyilkosságokról" a német nép semmit sem tudott."

De az Isten szerelmére! Hogyan tudhatott volna erről a magyar nép, a román nép, a horvát nép, a szlovák nép ? Hogyan tudhatott volna a szörnyűségekről - ha voltak egyáltalán! - a magyar vezető réteg? Hiszen mindezekről a német elit sem tudhatott semmit.

A legkisebb német munkás, paraszt sem sejtette, hogy mi történhetik Auschwitzban avagy, hogy Auschwitz létezik.
S mindezek után, a magyarországi zsidóság rémregényeként azt kérdezi az amerikai OSS magyar osztályának vezetője vitéz Kolosváry Borcsa Mihálytól, az Országos Magyar Sajtókamara elnökétől:
... "Voltak magának és általában elvtársainak (?) terveik arra nézve, hogy miképpen maradjon a hatszázezer magyar zsidó életben?"
"A legtöbben természetesen. arra gondoltak, hogy menjenek el
Magyarországról."
- Arra is gondoltak, hogy hova menjenek?
- Az az ő gondjuk lett volna. Mi nem vállalhattunk felelősséget sorsukért, ha elmennek az országból! - felelte volna erre állítólag vitéz Kolosváry Borcsa Mihály, akinek különben, mint újságírónak és sajtófőnöknek, a legkisebb köze sem lehetett a zsidók deportálásához.
De vajon voltak-e tervei legalább a nyugati hatalmaknak arra nézve, hogy a magyarországi zsidók ne essenek az "emberiség ellen elkövetett bűnök" áldozatául?
S erre a kérdésre ismét csak nem egy magyar náci, hanem Joel Brandt, korábbi nevén Brandt József felel, aki jelenleg Nyugatnémetországban él és aki lélegzetelállítóan izgalmas történetben írta meg a magyarországi zsidó deportáció egyik fejezetét.

1944 április 25-én Adolf Eichmann Hitler zsidóügyi komisszárja, mint a budapesti zsidóság hivatalos képviselőjét magához rendelte Joel Brandtot, akinek a svábhegyi Hotel Majesticben ezeket mondta:
- ön tudja, hogy én ki vagyok. A birodalomban, Lengyelországban, Csehszlovákiában én vezettem bizonyos akciókat. Most Magyarország kerül sorra. Azért hivattam önt, hogy egy üzletet ajánljak. Megállapítottam, hogy önök anyagilag még mindig teljesítő képesek. Kész vagyok tehát önöknek eladni egy millió zsidót. Valamennyit nem fogom kiárusítani. Annyi pénzt és árut úgy sem tudnának összeszedni. De egy millió még fog menni. Vérért árút és árúért vért! Ezt az egy milliót összeszedhetik önök bármely országból ahol zsidók vannak. ön hozhatja őket Magyarországból, Lengyelországból, az Ostmarkból, Theresienstadtból, Auschwitzból, vagy ahonnan akarja. Kiket akar megmenteni? Férfiakat, nőket, aggokat, gyerekeket? Üljön le, kérem és beszéljen."
Brand tudta, hogy ebben az esetben az SS nem gúnyolódik, nem űz tréfát. Eichmann folytatta:
- Menjen külföldre, lépjen kapcsolatba saját embereivel, a szövetségesekkel és hozzon vissza egy konkrét ajánlatot. Mondja meg hova akar menni 8 én gondoskodom az úti igazolványokról.
- Herr Obersturmbannführer! - felelte Brand József. - nekem Isztambulba kell mennem. - Azonban önnek meg kell mondania, mit kíván ön?

-Amit kapni szeretnék; - teherautók! - hangzott a válasz. - Akar ön kapni egy millió zsidót? Rendkívül kuláns ajánlatot teszek. Száz zsidóért ön egy teherautót szállít nekem. Ez egyáltalán nem sok. Összevissza tízezer teherautóról van szó. A teherautóknak vadonatújaknak kell lenniük és pótkocsival együtt szállítandók.
S ekkor következett egy példátlanul álló kalandos vállalkozás. Brand József elindult, hogy népének tagjait megmentse. Vállalkozásáról a magyar hatóságok semmit sem tudtak. Midon azonban Brand József a "Joint Distribution Committee on Jewish Affairs" segítségével kijutott Törökországba, Palesztinába és Egyiptomba, az angolok egyszerűen őrizetbe vették. Brand József csak hosszú-hosszú kálvária után jutott el odáig, hogy végül is a Közel-Kelet számára kinevezett angol államminiszterrel, Lord Moyneal egy millió emberélet megmentéséről tanácskozhassék:

Lord Moyne: El tudja képzelni ön, hogy mi a háború kellős közepén tízezer teherautót szállítsunk a németeknek?
Brand: Sir! A németek elfogadnak másfajta árút is, talán élelmiszert, esetleg pénzt.
Lord Moyne: Szabadon bocsátja-e ez az Eichmann az embereket anélkül, hogy garanciát kapna a mi áruszállításunkra ? Brand: Minden bizonnyal fog előleget adni! Lord Moyne: Milyen nagy lesz ez az előleg? Brand: Százezer ember.
Lord Moyne: S összesen mennyi lehet majd? Brand: Egy millió ember.
"És most írja a baloldali Münchener Illustrierte (1958 augusztus 23-iki szám. "Wieder Aufgerollt: Der Nürnberger Prozess) a következő megfoghatatlan és megértés nélküli feleletet adta Lord Moyne.
- Mit csináljak én ezzel az egymillió zsidóval. Hova vigyem őket? Ki fogadja el ezeket az embereket?"
A brit titkos szolgálat a tárgyalás után egyik londoni lapban leleplezte az egész tárgyalást s ezzel lehetetlenné tette, hogy akár Heinrich Himmler, akár Adolf Eichmann egy millió zsidó megmentéséről egyáltalán tovább tárgyalhassanak.

A magyar nemzetnek és a magyar mártíroknak semmi és senki nem adhatott volna felemelőbb igazolást, mint a fenti történet. Mert Magyarországot és annak vezetőit az ország megszállásával kényszerítették arra, hogy a zsidóságot a németek deportálhassák. "Miképpen maradjon a hatszázezer magyar zsidó életben" ? - kérdezi Himler Márton. Ezt az ismeretlen számú emberéletet soha sem ajánlották fel a magyaroknak. Íme azonban Adolf Eichmann felajánlotta valamennyit a nyugati zsidóságnak, az Egyesült Államoknak, Nagy Britanniának. Adolf Eichmann - íme - megadta a nagy lehetőséget, amely egyetlen magyar államfőnek, vagy miniszternek sem adatott meg, t. i. hogy megmentsen hatszázezer, vagy, egymillió életet. S íme őfelsége az angol király háborús kormánya nevében lord Moyne államminiszter hidegvérrel felelte:
"- Mit csináljak én ezzel az egy millió zsidóval?" Egy bizonyos. A magyarországi zsidóság sorsáért felelőssé lehet tenni a Harmadik Birodalmat, a fentiek után akár magát Nagy-Britanniát is, de semmi esetre sem Magyarországot, vagy bármely magyar minisztert. Ugyanannyi erővel, mint Bárdossy, Imrédy ott ülhetett volna a vádlottak padján lord Moyne is.

Magyarország és az úgy nevezett "háborús bűnösök" nem bűnösök, hanem áldozatok voltak az "emberiesség ellen elkövetett bűnök" paragrafusa szerint is.
Hiszen Adolf Eichmann és társai, akik a zsidódeportáció tekintetében korlátlan hatalommal uralkodtak Magyarország fölött, Brand József tárgyalásai során különös módon próbáltak jó étvágyat csinálni ehhez az adásvételhez. A Sicherheitsdienst a magyarországi deportációról filmet készített, jól megfűszerezve azt az állítólagos "csendőrbrutalitásokkal". A magyarországi rémjelenetek után kedélyes filmstráfok következtek az osztrák határállomásokról, ahol szőke Wehrmachtshelferinek kakaóval és frissítő italokkal várták a magyarországi zsidókat.
Ezt a hamisított filmet aztán kicsempészték Svájcba, leforgatták egyes zsidó szervezetek képviselői előtt, ezzel a ki nem mondott, de nagyon is világos tendenciával:
- Ha nem veszitek meg tőlünk, humánus németektől az egymillió zsidót, akkor majd a "barbár magyarok" elpusztítják őket.

A "vevők" azonban a brit kormány jóvoltából már nem jelentkezhettek. Sőt! Azokat, akik Auschwitzból ilyen szokatlan eszközzel akarták megmenteni a deportáltakat, utólag maga Izrael állam bírósága ítélte el.
A new yorki "Time" című folyóirat 1955 július 11-i számában, az "Israel" rovatban "On Trial" címmel cikk jelent meg. E szerint a Joel Brand-féle tárgyalásokban részt vett Rudolf Kastner is, aki Moshe Sharett, Izrael akkori (1955) miniszterelnökének utasítására tárgyalt Adolf Eichmannal. Malchiel Greenwald a második világháború után Palesztinába került épp úgy, mint Kastner Rudolf, aki a Mapai pártban lett politikus és Dov Joseph miniszter beosztottja.
Malchiel Greenwald a nyilvánosság előtt megvádolta Kastner Rudolfot, hogy a magyarországi zsidók őmiatta jutottak az auschwitzi táborba, mert csak saját rokonait mentette meg. A vádból első számú politikai botrány lett.
"A per előrehaladásával - írta a Time - Kastner és nem Greenwald lett a vádlott. Mint egy csendes vízbe dobott súlyos kődarab, a per anyaga úgy kavarta fel a zsidó egység felszínét, a kétely egyre nagyobb gyűrűivel. Az elmúlt héten, még a nemzet születése előtti események feletti viharban Msha Sharett kormánya lemondott, hogy újjáalakuljon a keserűség és bizalmatlanság új légkörében.

"A védelem" (Greenwald) ügyvédjének véleménye szerint a magyarországi zsidóknak fel kellett volna lázadniuk, ahelyett, hogy a munkatábor mítoszának vessék alá magukat. A gettókat hiányosan őrizték és bármely kitörési kísérlet a román. határ felé sikeres lehetett volna.
- Náci-ügynök! - kiáltotta Kastner felé a Greenwald ügyvédje. "Két héttel ezelőtt a bíró, folytatja a Time tudósítása, mert hamisan vádolta Kastnert, hogy a náci profitban osztozott, egy izraeli fontra, (52 centre) ítélte."
De a bíróság Kastnert még bűnösebbnek találta. Amikor elfogadta a náci ajánlatot Kastner eladta magát az ördögnek."

Íme, Izrael állam hivatalos bírósága előtt az is bűnné vált, ha valaki, mint Rudolf Kastner meg akarta menteni saját rokonait, barátait. A magyar Hámánok mellé odakerült a vádlottak padjára a zsidó Kastner Rudolf is, mert saját népének fiait akarta menteni. S ez mutatja legjobban, hogy mennyi sötét ószövetségi gyűlölet és babona lebeg a himleri könyv körül. Az emberiség ellen elkövetett bűnökben bűnössé vált Kastner Rudolf is, mert embereket akart menteni épp úgy mint a magyar kormányférfiak, az egyházak püspökei, sőt maguk az elátkozott magyar "antiszemiták".
De nemcsak bűnössé vált Kastner Rudolf, hanem titokzatos körülmények között ki is végezték. Nyugatnémet lapok tel-avivi jelentések alapján adták hírül, hogy nyílt utcán merényletet követtek el ellene és titokzatos személyek lelőtték. Miért ? Azért, hogy bosszút álljanak a jótettért? Vagy, hogy elnémítsák Kastner Rudolfot, aki még sok érdekes dologról tudhatott.

Azonban Tel-Avivban halálos merénylet áldozata lett a magyarországi zsidó deportációnak egy másik főszereplője: Adolf Eichmann is. Hogyan került Hitler Adolf Judenkommissarja Adolf Eichmann pontosan Izraelbe, miután a nürnbergi bíróság számára nagyon is átlátszó affidavitot adott, mely szerint neki 4-5 millió zsidót kellett volna (!) kiirtania. E nyilatkozat után Adolf Eichmann nem az akasztófára került, hanem titokzatos személyek, titokzatos körülmények között Izraelbe vitték ahol a legnagyobb nyugalomban és békében élt, egy ideig. Szálasit, Imrédyt és társaikat a budapesti népbíróság ítélte halálra a zsidó deportáció miatt, amelyhez semmi közük nem volt. Eközben a svábhegyi Hotel Majestic rettegett és kegyetlen Judenkommisszárja Izraelben éldegélt. Csak 1957-ben adta hírül a Tel-Avivból rendszerint jól értesült müncheni Süddeutsche Zeitung, hogy Adolf Eichmannt Izraelben állítólag meggyilkolták.

Mindezek után azonban tényként kell elfogadni, hogy magyar vezető vagy egyszerű magyar ember nem tudott, de nem is tudhatott a Magyarországból elszállított zsidók sorsáról. Amit mindenki tudott az a deportáció ténye volt. A magyarországi zsidókat munkára szállítják a Német Birodalomba. A németek ezt mondták a kormányzónak, a minisztereknek s ezt mondták legközvetlenebb barátaiknak, akiket a legkritikusabb pillanatokban, - az ország megszállása után - azért hívtak német földre, hogy tájékozódjanak a magyar nép közhangulatáról.
S ekkor olyan csoda történt, mint amilyenre sem Martin Himler, sem kollégája Heinrich Himmler nem számíthatott: a magyarországi zsidók deportációja ellen éppen a "magyar nácik", a magyar "antiszemiták" tiltakoztak saját szabadságuk kockáztatásával.
Az eseményről itt van az eskü alatti nyilatkozat, amelyet ugyancsak eskü alatti vallomással tud megerősíteni az eppenheimi látogatás több, még életben maradt és szabad földön élő résztvevője: